jump to navigation

Lesz vagy nem lesz Jurassic Park 4.? február 12, 2009

Posted by Dinopark in : Sorozatok, Filmek , 8hozzászólás

Michael Crichton sajnálatos halálával veszélybe került a Jurassic Park negyedik része. Legalábbis a producerek, Frank Marshall és Kathleen Kennedy a minap úgy nyilatkoztak, hogy az író nélkül nem akarják folytatni a sorozatot.

Ennek mondjuk azért érthető alapja is van, hiszen míg az első két Jurassic Park a nemrégiben elhunyt író történetéből táplálkozva 914 és 618 millió dollárt jövedelmeztek, addig a harmadik kaland “mindössze” 368 milliót kapart össze. A producerpáros egyébként legújabb filmjük, a Brad Pitt főszereplésével készített Benjamin Button különös életének bemutatója kapcsán nyilatkozott az Őslényparkról.

“Tudja, ahogy Michael eltávozott közülünk, szinte éreztem, hogy ennyi volt. Talán ez egy jel, hogy ne piszkáljuk a franchise-t.” A Jurassic Park 4 már a kezdetektől elég nehezen akart kialakulni. Az első történetvázlatok (fegyveres dínók és társai) elrettentő erővel hatottak, ám aztán Laura Dern állítólag aláírt a produkcióhoz és Keira Knightley neve is felmerült, mint lehetséges főszereplő.

Forrás: SG.hu

A busz méretű óriáskígyó február 6, 2009

Posted by Dinopark in : Kígyók , 1 hozzászólás

Kutatók megtalálták a világ legnagyobb ismert kígyójának kövületeit. A busz méretű óriás ma könnyedén nyelne el egy tehenet, a régmúltban valószínűleg a krokodilok őseivel táplálkozhatott. A felfedezés a múlt trópusainak éghajlatát is elénk tárhatja.

A tudósok becslése szerint a kígyó 58-60 millió évvel ezelőtt élhetett, hossza 13 méter körül mozoghatott. Az óriás mellett eltörpülnek a modern pitonok és anakondák, a ma élő legnagyobb kígyók többnyire nem haladják meg a 6-6,5 métert. Mivel a kígyók az emberrel ellentétben hidegvérűek, hőre van szükségük a környezetükből metabolizmusuk működtetéséhez, ezért a kutatók arra következtetnek hogy a gigantikus hüllő élőhelyéül szolgáló területen, ami a mai Kolumbia északkeleti része, akkoriban 30-34 Celsius fokos hőmérsékletnek kellett uralkodnia, hogy a kígyó különösebb nehézségek nélkül fennmaradjon. A ma élő óriáskígyók többsége Dél-Amerikában és a délkelet-ázsiai trópusokon él, ahol a meleg lehetővé teszi számunkra a méretes testet. A kígyó, akárcsak az anakonda, idejének nagy részét a vízben tölthette.

Forrás: SG.hu 
 


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek