jump to navigation

Érdekes: Vérszomjas legyek támadnak emberekre május 19, 2008

Posted by Dinopark in : Egyéb , trackback

Ez a cikk is bizonyítja, hogy az ember uralma a Földön csak átmeneti és rövidesen jönnek a rovarok.

Az 1990-es évektől napjainkig egyre nagyobb problémát okoz az állattartó gazdaságok, illetve az állatok számának csökkenése. Mára azonban nem csak a hús drágulását, vagy a falvak melletti földterületek ápolatlanságát érzik meg. Egykori tsz majorok közelében ugyanis egyre több olyan esetről hallani, hogy néhány óra alatt többtucat harapást lehet beszerezni.

Nógrád megyében ahol a bányászat mellett a mezőgazdaság volt a legjelentősebb ágazat, új problémákkal kellett szembenézni a kis települések lakóinak. Mára már elviselhetetlen méreteket ölt a jelenség, hogy a vérszomjas, korábban állatokon élősködő böglyök emberekre támadnak. Bagatelnek tűnhet a dolog, azonban több okból kifolyólag sem nevezhető annak. Egyrészt ezek az állatok felépítésükből adódóan nem csípnek, hanem szabály szerűen harapnak, ami jóval fájdalmasabb és veszélyesebb is.

A legyek állatok helyett embereket keresnek és rajtuk élősködnek, a jó idő beálltával pedig a probléma fokozódni fog, hiszen kiváló szaglásuknak és a nyári izzadtságnak köszönhetően még könyebben áldozatra lelhetnek. A harapás következményei igencsak kellemetlenek lehetnek, hiszen fájdalmas. A seb vérezhet és fertőzésveszéllyel is jár. A bögölytályog egy kidudorodás, kinövés bárhol az állat vagy éppen ember testén, amelyben egy légbuborék van. A bögölylégy lárvája okozza. Nehéz otthon eltávolítani, legjobb orvoshoz fordulni, hiszen a lárva megsértése fertőzést okozhat.

Az evolúció tehát nem állt meg. Rövidesen jönnek az emberevő legyek, így megyek rovarölő szert venni. Ez a hír tuti benne lesz este a hiradóban. 

Forrás: nport.hu 

Hozzászólások»

Szólj hozzá elsőként!


*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu