jump to navigation

Az óriás skorpiók világa november 21, 2007

Posted by Dinopark in : Rovarok , trackback

A dinoszauruszok korával foglalkozó könyvekben gyakran lehetett olvasni arról, hogy a rovarok óriásiak voltak. A BBC közölte azt a hírt, hogy európai kutatók egy megkövesedett tengeri (vagy folyami) skorpió ollóját találták meg, amely közel 46 cm. A becslésük szerint az ősskorpió mérete vélhetően a mai embernél is nagyobb volt és elérhette a 2,5 métert. A lelet megközelítőleg 390 millió éves lehet és vélelmezhetjük, hogy a rovaroknak is volt egy aranykora, amikor a világot uralták (ha most nem uralják).

Valószínű, hogy a skorpió a ma elő skorpiók őse lehet, viszont azt még meg kell magyarázni, hogy a jelentős méretcsökkenést mi idézhette elő a történelem folyamán, hiszen a jelenleg legnagyobb skorpió mindössze 30 cm. A tudósok szerint az óriásrovarok akkor jöhettek létre, amikor a légkörben jóval nagyobb volt az oxigéntartalom aránya. A későbbiek folyamán a fejlődő állatvilágban a túlélési esélyeik egyre romlottak és az évmilliók során miniatürizálódtak, kihasználva így a rejtőzködés előnyeit, valamint a jóval kisebb energiaigényt. Érdekes belegondolni, hogy az óriás pókok hálói miként szőhették be az akkori világot és miként vadásztak ló méretű legyekre.

Hozzászólások»

1. Chelloveck - november 22, 2007

Na. Azt hittem, megszűnt a blog.

2. Dinopark - november 23, 2007

Áh dehogy szűnt ez meg, csak időhiány volt.


*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu